Bejelentkezés
Soha nem osztjuk meg az e-mailedet senki mással.
Jelszó visszaállítása

Írja be e-mail címét, és küldünk egy linket a jelszó visszaállításához.

Vissza a bejelentkezéshez
David Sakurai

David Sakurai

Életrajz

Édesapja japán, édesanyja dán. Féltestvére Kristoffer Sakurai szólótáncos. Koppenhágában született és Frederiksværk(wd) városában nőtt fel. Fiatal kora óta érdekelte a filmezés. 18 évesen úgy döntött, hogy szeretné megismerni a gyökereit, ezért kiköltözött Japánba, ahol színészmesterséget is tanult. Eleinte színházakban, majd filmekben is játszott, olyan kisebb japán indie-projektekben, mint a Tokyo G.P. gengszterfilm (2001) vagy – képzett harcművészként – a Scarlet Runaway harcművészeti film (2005) főszereplőjeként. 2008-ban tért vissza Dániába, többek között azért, mert anyanyelvén, dánul szeretett volna filmet forgatni. Itt a Dán Színészek Szervezeténél (DSF) folytatta a felkészülést. Egyik első főszerepét az Eastern Army-ban játszotta. Független filmes, dolgozott többek között Stellan Skarsgårddal, Steven Van Zandttal, Hans Petter Molanddal. Mivel a dán mellett angolul és japánul folyékonyan beszél, akárcsak spanyolul és németül, így nemzetközi produkciókban is szerepel. 2012-ben Magyarországon vett részt forgatáson, Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmjében, ami japán mondavilágra épül, és 2015 februárjában került a mozikba. A Wing Chun, thai boksz, dzsúdzsucu és arnis harcművészeti módokat is ismeri. Feleségével Los Angelesben él.

  • Ismert: Acting
  • Születésnap: 1979-07-19
  • Születési hely: Copenhagen, Denmark
  • Más néven: デビッド・サクライ, デビッド サクライ, デビッドサクライ